EQ

Nem tudom, mi érdemeltük-e ki kislányunkkal, vagy alapvetően a gyerekek ilyen fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek életük elején.. Amikor anno elvesztettem 15. hetes terhesen Alíz testvérét, aki egyébként kislány lett volna, teljesen összetörtem. Próbáltam tartani magamat, csakis az akkor 3,5 éves Alíz miatt nem roppantam teljesen össze. Mivel neki elmondtuk az elején (12. hét után), hogy testvére lesz, nagyon készült rá. Aztán csak annyit érzékelt, hogy egyszer csak nem beszéltünk a tesóról, és szomorúak voltunk. Történt egyik este fürdetés után, hogy törölgettem őt, és hirtelen elsírtam magamat. Szegény, nem tudta, mi a baj. Hát megkérdezte, hogy anya, mi a baj? Mondtam neki, hogy azért sírok, mert most nem lesz tesója, nincs már a pocakomban. Erre átölelt, és azt mondta, szeretlek. Majd hozzátette, ne sírj, anya, majd lesz tesó a pocakodban. Akkor már zokogtam és öleltem őt jó sokáig. 

 

A másik, ami eszembe jutott, tavaly nyáron valahogy meghallotta, ahogy beszélgettem az apjával arról, hogy meghalt LL Junior kisfia. Megkérdezte, mi történt a kisfiúval, így elmondtam neki. Nem, nem az égbe ment verziót.. Hanem hogy koporsóba teszik és eltemetik, és soha többet nem jön onnan ki, mert nem képes többé játszani, mozogni, stb. Ez annyira megragadt benne, hogy a mai napig ha eszébe jut, beszélgetnem kell vele róla.

Ma pedig sajnos egy közeli rokont vesztettünk el - covidban ugyan, de nagyon rossz volt már eleve az állapota. Alíz sírva fakadt, mert látta az apját is sírni. Természetesen elmondtuk neki, mi történt, és láttam rajta, hogy megviseli. Többször odabújt hozzám, hogy hogy sajnálja. 

Érzékeny kislány. Nem szereti, ha vitázunk, pedig sajnos sokszor előfordult, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Igyekszünk azért odafigyelni. Olyankor csitít, ölel minket, vagy épp sír, amikor nagyon tehetetlennek érzi magát.

Bízom benne, hogy ez az érzékenység előnyére válik az életében.