Szürke kedd
Ma magától hozta oda hozzám a LÜK-öt. A csibés feladatot hamar feladta, viszont a másik, szintén általa választott feladatot szépen teljesítette.
Délelőtt sikerült egyedül játszania, felöltöztette a nagy plüss egyszarvúját.
Milánnak ma kimostam a játszószőnyegét a hozzá való ráakasztható plüssökkel. Nos, elkezdte kisajátítani a kis plüssöket, mondván, azokkal alszik. Amúgy is plüssmánia van egy ideje... Az ágyban annyi plüssel alszik, hogy ő alig fér oda.
Megtanítottam a testvére keresztnevét leírni nyomtatott betűkkel. Nagyon büszke volt magára, hogy sikerült utána lemásolni. A saját nevét már egy ideje le tudja írni szintén nyomtatott betűkkel.
Ami miatt kissé aggódok, hogy nehezen fogadja el, ha javítom valamiben. Pl. hogy a nevében az í betű úgy néz ki, hogy nem pontot teszünk fölé, hanem hosszú í-t írunk. Első körben azt mondta, hogy neki ez rövid i-vel tetszik, különben is, nem mindegy nekem?? Bármiben helyesbítem a legóvatosabban, nagyon nehezen fogadja el. Mert akkor azt már kudarcnak éli meg. Színezni kötelező jelleggel nem szeret, csak ha neki van kedve. A kontúrokat szépen tartja, ha akarja, de a színeket még nem variálja. Ha pl. ki kell színezni egy embert, azt egyetlen színnel teszi.
Ami nagy hiányosság nála, az a figyelem, összpontosítás hiánya. Próbáltam ehhez passzoló feladatokat beszerezni LÜK-höz és Logico-hoz.
Szereti a vonalvezetést gyakorolni, pontokat összekötve.
Hajlamos "túlhajszolni" a feladatlapokkal magát. Pedig ha fáradt, nehezebben megy neki, akkor jönnek a kudarcok és rossz szájízzel hagyjuk abba. Ezért szakaszonként megkérdezem, hogy pihenjünk-e, vagy folytatjuk-e másnap.
Délután önkéntesen ki szeretett volna menni levegőzni. Összeszedtük a faleveleket, fociztunk és gilisztát nézegetett. Utóbbit betakargatta falevelekkel, hogy ne fázzon. Egyébként erről jut eszembe, hogy többnyire nagyon gondoskodó. A testvérét állandóan takargatja az ágyban és visszaadja a cumiját, ha kiesik a szájából.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése